VIDEÓ: Teherautóval tört-zúzott Tapolcán

Úgy vezetett, mintha számítógépes játékban lenne az az ötvenes éveiben járó férfi, akivel szemben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség most emelt vádat – írta meg az ugyeszseg.hu

A vád szerint a férfi 2021 áprilisában a Káli-medencében autózott, amikor az őt előző kocsira ráhúzta a kormányt, és szándékosan nekiütközött. A másik autó emiatt az árokba hajtott.

A vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

Ez nem akadályozta meg a férfit abban, hogy ámokfutásba kezdjen, és még aznap, immár egy teherautóval indult el Tapolcán, ahol – a vád szerint – sorozatban okozott baleseteket.

Előbb miközben előzött azért, hogy kikerülje a kocsisort, egy szembejövő autónak többször nekiütközött. Majd egy zebra előtt álló járműnek ment neki. Ezután a záróvonalat átlépte és előzésbe kezdett, miközben a másik jármű oldalának ütközött. Az őt megállítani próbáló autónak nekiment.

A vádlott a város szélén több közlekedési táblát is kidöntött, az egyik egy szembejövő járműnek csapódott.

A férfi végül visszatért egyik korábbi, általa okozott baleset helyszínére, ahol a felhajtott az útpadkára, hogy a rendőröket elüsse, akik ezt csak úgy tudták elkerülni, hogy futniuk kellett. Majd frontálisan nekiütközött egy szembejövő autónak, ami után már nem tudott továbbmenni.

Szerencsére egyik balesetnél sem sérült meg senki, a vétlen autókban több, mint tíz millió forintos kár keletkezett.

A férfinak most több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás bűntette és cserbenhagyás vétsége miatt kell majd felelnie a bíróság előtt. Friss híreink itt.

Hirdetés

Borítókép: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben