Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Szembe hajtott be a körforgalomba a csuklós busszal
VIDEÓ: Szembe hajtott be a körforgalomba a csuklós busszal
Hirdetés

Székesfehérváron rögzített egy autós fedélzeti kamerája egy érdekes jelenetet, amit ki is posztolt a Facebookra.

Egy helyi buszjárat sofőrje egyszerűsítette le a forgalmi helyzetet – jelen esetben egy körforgalmat kellett volna szabályosan megoldani – úgy, hogy balra, a forgalommal szembe hajtott be abba.

Tény és való, hogy a felvételt elnézve egyébként egy csuklós busszal ez a manőver nehéz lehet (egy kezdőnek), valamint jóval időigényesebb.

Viszont sokszor hangsúlyozzuk, hogy a hivatásszerűen vezető sofőröknek kellene a leginkább példát mutatniuk abban a tekintetben, hogy a KRESZ-t nem valami féle ajánlásnak tekintik.

A Pozsonyi út felső részén a közelmúltban alakítottak ki egy új körforgalmat. Az arra közlekedők pontosan tudják, hogy a középre helyezett növényekkel és akadályokkal kijelölt körforgalom nem ideális méretű, emiatt lényegesen le kell lassítani előtte. Egy csuklósbusszal még nehezebb feladat szabályosan áthaladni rajta. A székesfehérvári buszsofőrök a Király sor és a Géza utca kereszteződésébe épített körforgalomra is panaszkodtak, szerintük ott egyenesen képtelenség befordítani a méretes járműveket. A panasz ugyan érthető, ám ameddig fizikailag lehetséges szabályosan áthaladni a körforgalmon, addig nem kellene a menetiránnyal szemben átvágni rajta.” – írja a videó kapcsán az alapjarat.hu

„Gratulálok a busz vezetőjének, hogy 2020.11.10-én 13:56-kor (nincs visszaállítva a kamera órája) a rábízott utasokkal együtt szembe behajtott az öreghegyi víztoronynál lévő körforgalomba.” – írja a poszt szerzője

Hirdetés


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés