Hirdetés

Gondolkodtató
VIDEÓ: Szándékosan befékezett az iskolabusz sofőrje. Egy diáknak az arca is vérzett az ütközéstől
VIDEÓ: Szándékosan befékezett az iskolabusz sofőrje. Egy diáknak az arca is vérzett az ütközéstől
Hirdetés

Az eset március elsején történt az amerikai Colorado államban, Castle Rock-ban, amikor a helyi iskolabusz sofőrje meg akarta leckéztetni a fedélzeten hangoskodó gyermekeket.

A 61 éves Brian Fitzgerald többször is figyelmeztette a kicsiket, hogy üljenek a helyükre és ne mozgolódjanak, ám ők nem hallgattak rá.

– írta meg a People pénteken.

Ettől a férfi teljesen felidegesedett, majd a következő alkalommal olyan erősen fékezett, hogy a gyerekek az előttük lévő üléseknek csapódtak. Friss híreink itt.

A jelenetet biztonsági kamera is rögzítette.

A felvételen jól látszik, ahogy az egyik kisfiú telefonon értesíti a szüleit a történtekről. A videóban elhangzik, hogy egy diáknak az arca is vérzett az ütközéstől. A másik 29 tanuló könnyebben sérült.

A férfit végül előállították a rendőrségen és a napokban gyermekbántalmazás és testi sértés miatt emeltek ellene vádat.

A sofőr ugyan bocsánatot kért a gyermekek szüleitől, ám ez már nem teszi meg nem történtté a „büntetőfékezést”.

Hirdetés

Borítókép: ABC 7 Chicago YouTube channel

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés