A 64-es főúton 90, max 100 körüli tempóval haladtam, (én sem vagyok szent) Enying irányába.
Sajnos már szürkület tájban történt az eset, október 23-án, 18 óra után. Család az autóban, ahogy az sűrűn lenni szokott.
A szürkület azért érdekes, mert még egy olyan kamerával sem találkoztam, aminek a képe nem ég ki este, vagy szürkületben és a rendszám akár nagyobb sebességnél is olvasható marad.
Jó lett volna, ha ismeretes ugyanis ennek az állatnak a rendszáma, mert az esemény utáni 5 percben voltak vele kapcsolatban megbotránkoztató gondolataim, de 30 perc után is minden rendelkezésre álló eszközt bevetettem volna, hogy elnyerje méltó büntetését jogi értelemben.
Mivel a történet a sajátom, ezért nyilván kielemeztem magamban, a videó alapján, ami persze nem adja vissza azt, amit az a bizonyos 1 másodperc alatt éreztem.
Ugyanis 1 másodpercről szólt ez az egész. (Sokkal többnek tűnt a valóságban)
Az esemény percében, a 34. másodperc legelején kezdek nagyon határozottan fékezni, hiszen ekkor érzékelem, hogy itt akár meg is halhatunk. (ABS aktiválódik, mondjuk 90-es tempónál ez határozott fékezésnél alap).
A fékezés látszódik is az autóm mozgásán. Amennyire lehet próbálok lehúzódni, de mivel beérek a kanyarívbe, rendesen kell gépészkedni, hogy a padkáról ne menjen le a jobb első kerék, mert akkor végünk.
A szemből szabályosan jövő autós „mentése” csak a kamerán jött át. Ő is mindent megtett a baleset elkerülésének érdekében, de ezt ott akkor nem volt időm észrevenni.
Ami fontos és tanulságos, hogy 1, azaz egyetlen másodperccel később már megtörténhetett volna a becsapódás, ha nem fékezek én, vagy akit előz, vagy a szemből érkező aljadék még béna is véletlen.
Köszönöm a sorsnak. Ez a szerencse, nem az ötös lottó, mondta mindig édesapám. Igaza lehet.
Csősz Krisztián – bpiautosok.hu
MEGOSZTOM: