Hirdetés

Hírek
VIDEÓ: Rosszul lett egy nő a volán mögött – Példaértékű összefogással állították meg a tehetetlenül guruló autót
VIDEÓ: Rosszul lett egy nő a volán mögött – Példaértékű összefogással állították meg a tehetetlenül guruló autót
Hirdetés

A floridai Boynton Beachnél készült a felvétel, amit a helyi rendőrség  tett közzé azért, hogy köszönetet mondjon az érintetteknek, akik önzetlenül segítettek egy bajba került autósnak.

A hatóság közleménye szerint az autót vezető nő hirtelen rosszul lett a volán mögött, így autója irányítás nélkül kezdett gurulni a kereszteződésben – szúrta ki a hvg. Elsőként a bajbajutott mellett álló autós – aki a rendőrség közleménye szerint a nő munkatársa volt –  vette észre a bajt. Azonnal kipattant az autóból és rohanni kezdett a guruló jármű után, közben pedig próbált jelezni a többi közlekedőnek, hogy segítségre van szükség.

A közösség összefogása példaértékű. Többen is azonnal odarohantak az autóhoz, betörték az egyik ablakát, majd megállították, végül a sofőrt is biztonságba helyezték.

Hirdetés

 

A helyi rendőrség egy Twitter bejegyzésben mondott köszönetet a hősöknek, akik a bajbajutott nő segítségére siettek.

Forrás: hvg
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés