VIDEÓ: Rohamot kapott a sofőr vezetés közben, komoly baleset lett a vége

Karácsony után néhány nappal a sajátjával együtt öt autót tört össze egy fiatal sofőr Romániában.

Nagyon nem végződött jól a 2017-es év annak a fiatal sofőrnek (és persze a többieknek), aki még december 28-án okozott balesetet – 5 autót törve össze. A Carscoops a helyi beszámolók alapján azt írja, a baleset okozója közvetlenül a baleset előtt epilepsziás rohamot kapott, emiatt pedig képtelen volt levenni a lábát a gázpedálról.

A baleset a romániai Szucsáva városában történt, amikor egy lámpás kereszteződéshez érve megállt a kocsisor – a hátulról érkező autó ebbe a sorba rohant bele. A fiatal sofőr által vezetett BMW E60 csúnyán összetörött, de a másik négy autóban is kisebb-nagyobb mértékű kár keletkezett.

A férfit, valamint a másik négy autó sofőrjét is kórházba szállították. A hatóság jelenleg vizsgálatot folytat a balesetet okozó sofőr ellen, akinek bár volt érvényes brit jogosítványa, előfordulhat, hogy korábban az orvosai eltiltották a vezetéstől.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180105_baleset_romania_autos_video_roham_bmw

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó


  • Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna

    Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna


  • Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen

    Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen


  • Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr

    Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr


  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt