VIDEÓ: Rögzítette az autó kamerája, ahogy kilopják alóla a katalizátort a tolvajok

A Ferencvárosban leparkolt kocsi fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy levágják a katalizátorát; a budapesti és a szombathelyi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

Egy férfi és egy nő 2021. június 19-én Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton levágta, majd ellopta egy leparkolt autó katalizátorát.  A páros autóval érkezett a helyszínre, majd takarva a kiszemelt autót leparkoltak elé. A férfi ezután autóemelővel felemelte a járművet, és hozzálátott a kipufogórendszerbe épített alkatrész kivágásához; eközben társa a környezet figyelésével biztosította a bűncselekmény elkövetését. A levágott katalizátort, valamint az elkövetéshez használt szerszámot, emelőt és kesztyűt betették a hátsó ülésre, és elhajtottak a helyszínről.

A megrongált autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amin az elkövetők mellett az is látszódik, hogy a katalizátort kevesebb mint két perc alatt távolította el a férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szombathelyi párost rövid időn belül azonosították, majd a 20 éves G. Ramónát 2021. június 21-én Szombathelyen elfogták. Társa, a 26 éves T. Áron ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A férfit 2021. június 29-én a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei elfogták.

A gyanú szerint a páros a III. kerületben is követett el hasonló bűncselekményt. A ferencvárosi nyomozók G. Ramónát és párját, T. Áront lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren