VIDEÓ: Részegen padkára hajtott és defektet kapott, ezután nekiállt kereket cserélni, ami közel egy órán át tartott

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki alkoholt fogyasztott és közben nyugtatót is bevett, majd úgy közlekedett gépkocsijával a főúton, hogy kétszer is előállították a rendőrök emiatt.

A vádirat lényege szerint a családi problémákkal küzdő férfi idén nyáron egyik nap a strandon italozott, és több nyugtatót is bevett. Este gépkocsival elindult a 41-es számú főúton Nyíregyháza irányába, majd behajtott az egyik benzinkútra, ahol alkoholt vásárolt. Lakossági bejelentés alapján a rendőrök a benzinkúton igazoltatták, majd látva az alkoholos állapotát vizelet, és vérvétel céljából előállították az orvosi ügyeletre. Az ekkor levett vérében két ezreléket meghaladó alkoholkoncentrációt mutatott ki az orvosszakértő.

A rendőrök elengedték a férfit, aki ismeretlen körülmények között visszajutott a benzinkúton parkoló gépkocsijához, majd éjfél körül azzal elindult ismételten Nyíregyháza irányába, ahol útközben egy másik benzinkútra tért be.

Ittassága miatt nekihajtott a szegélynek, amitől defektes lett a gépkocsija, és azt próbálta megjavítani úgy, hogy leparkolt az egyik kútfejhez. A javítás közel egy óráig tartott, de állapota miatt azt nem tudta befejezni. Az eseményeknek az vetett végett, hogy a rendőrök ismételten előállították, aki nem tagadta azt, hogy alkoholt fogyasztott.

Az újabb vérvétel szerint még magasabb volt egy kevéssel vérének alkohol tartalma, mint korábban.

Az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a férfit, akivel szemben pénzbüntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a bíróságnak. Egyébként a vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Hirdetés

 

Forrás: tények.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit