VIDEÓ: Részeg, bedrogozott sofőr ment át menekülés közben egy rendőr lábán

Kábítószerre és alkoholra is pozitív volt a férfi, aki menekülés közben sodort el egy rendőrt.

A járőrök 2021. november 23-án délután Mecseknádasdon, egy benzinkútnál intézkedés alá akartak vonni egy sofőrt, mert nem volt a járművén rendszám. A férfi azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, és egy földesútra hajtott. Végül egy kiszélesedő füves területen sikerült megállítani.

Az egyik rendőr az autó vezetőoldali ajtajához ment és megpróbálta azt kinyitni, ekkor a férfi elindult a járművel és elsodorta az intézkedő rendőrt, és áthajtott a lábán.

Az elkövető megállás nélkül távozott a helyszínről. A sérült rendőrt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A beszerzett adatok alapján a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd 15 órakor Hidason elfogták. A 29 éves helyi férfival szemben felmerült a gyanúja annak, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott.

A vele szemben alkalmazott alkoholszonda és a kábítószer gyorsteszt is pozitív jelzést adott. A rendőrök ezután a férfi lakásán kutatást tartottak, amely során bruttó 201 gramm kábítószer gyanúját keltő növényi származékot foglaltak le.

A férfit előállították a Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették. Gyanúsítotti kihallgatására állapota miatt a későbbiekben kerül sor.

Az eset körülményeit a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség és a Komlói Rendőrkapitányság vizsgálja.

Hirdetés

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó


  • Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna

    Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna


  • Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen

    Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen


  • Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr

    Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr


  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt