Hirdetés

Hírek
VIDEÓ: Próbált meglépni a rendőrök elől. Nem sikerült
VIDEÓ: Próbált meglépni a rendőrök elől. Nem sikerült
Hirdetés

A pomázi rendőrök eredtek a nyomába és fogták el azt a 24 éves nőt, aki a zsaruk többszöri jelzésének ellenére sem volt hajlandó megállni autójával- tudatta a police.hu

Jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt akart meglépni. Nem sikerült.

Nem mindennapi üldözés vette kezdetét 2023. február 5-én reggel Budakalászon. Egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjére kapták fel a fejüket a zsaruk, rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben, akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. Nem volt ez másként most sem.

A rendőrök hang és fényjelzéssel megállásra szólították fel a nőt, ő azonban erre fittyet hányva megpróbált menekülni.

Több kapitányság, több egysége, egészen Dunakesziig autózott utána, időközben a sofőr érintőlegesen egy szolgálati autónak ütközött, defektet kapott.

Mit sem törődve ezzel kilométereken keresztül nyomta tovább a gázt, az ámokfutás akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban állt meg.

A nő és utasa kipattantak az autóból, és futva menekültek tovább a rendőrök elől, -a balesetben senki nem sérült meg. A nyomukban lévő egyenruhások T. Annát egy lakóparkban érték utol és elfogták, az autó utasát még keresik.

A 24 éves nő kihallgatásán beismerő vallomást tett, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, nincs jogsija, a vezetéstől korábban eltiltották.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az őrizetbe vett nővel szemben cserbenhagyás vétsége, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, letartóztatását a bíróság 2023. február 8-án elrendelte. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés