VIDEÓ: Pár óra alatt 19 szabálysértőt szúrtak ki a drón segítségével

Tolna megyében a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében 2022. december 28-án fokozott közlekedési ellenőrzést szerveztek, mely során a szabálysértők kiszűrésére drónt is bevetettek. A rendőrök a néhány órás akció alkalmával ezúttal az elsőbbség, az előzés, a kanyarodás szabályainak betartására, valamint a passzív biztonsági eszközök használatára és az ittas sofőrök kiszűrésére fókuszáltak.

A rendőrség emberei a nap folyamán 19 olyan közlekedővel szemben jártak el, akik valamilyen közlekedési szabályt megsértettek.

160 sofőrrel fújattak szondát, akik közül egy esetben pozitív értéket mutatott a készülék. Három közlekedő nem használta a biztonsági övét, és akadt egy olyan sofőr is, aki a piros lámpán hajtott át. Voltak, akik menet közben kézben tartott mobiltelefont használtak, illetve olyanok is, akik a Stop tábla jelzése ellenére nem álltak meg, ami nagy baleseti kockázatot jelenthet, ugyanis számos sérüléses baleset történik az elsőbbség meg nem adása miatt.

Volt olyan sofőri is az ellenőrzöttek között, akinek nem volt jogosítványa, ennek ellenére a volán mögé ült.

Hirdetés

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek


  • Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…

    Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…


  • Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről

    Újabb felvételt kaptunk a babát a hátán szállító rolleresről


  • Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön

    Kisbabával a hátán, közel 50-nel száguldott egy elektromos rollerrel Budaörsön


  • Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé

    Halálos baleset történt az M1-esen, lezárták a sztrádát a főváros felé


  • Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról

    Friss hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról


  • Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban

    Hiába hagyták ujjnyira lent az ablakot, mégis megtörtént a baj egy budapesti mélygarázsban


  • Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta

    Élő videóban közvetítette driftelését egy BMW-s Ózdon. A rendőrség elfogta


  • Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó

    Tragédia történt Szentendrénél: a Dunába hajtott egy autó