VIDEÓ: Összekarcolta az autót, mert szerinte túl közel állt, pechére a Tesla kamerája mindent rögzített

Ez a sunyi tett szerencsére nem maradt büntetlenül, hála a Tesla úgynevezett Sentry módjának, aminek lényege, hogy a jármű parkolása közben figyeli a környezetet, és ha az érzékelők potenciális veszélyt észlelnek, akkor az autó kamerái elindítják a videórögzítést.

Az alábbi, Egyesült Királyságban készült videón látszik is, hogy milyen hasznos kis találmány ez – szúrta ki a hvg.hu. Egy hölgy úgy érezte, hogy meg kell leckéztetnie az autója mellé parkoló Tesla sofőrjét, így egy kulcs segítségével összekarcolta a járművet mielőtt beszállt volna saját autójába. Pechére a Sentry mód aktív volt és bizony rögzítette az esetet. A károsult csak hazaérve vette észre, hogy mi történt autójával, ekkor nézték vissza a felvételeket abban bízva, hogy látszódik a tettes.

Szerencséjük volt, a felvételen ugyanis tökéletesen látszott az elkövető arca, az autójának a rendszáma és maga a cselekedet is, így a rendőrségnek nem volt nehéz dolga.

A nő azt mondta, hogy szerinte a Tesla sofőrje túl közel parkolt az ő autójához, ezért érezte, hogy szükséges megbüntetnie. A rongálásért a nőnek közel 1100 font – 480 ezer forint – pénzbírságot kell megfizetnie a Model 3 tulajdonosának.

Hirdetés

 

Forrás: Analysis TV
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén