VIDEÓ: Óriás karácsonyfává alakul a Megyeri híd pár napra

Három napra az ország legnagyobb köztéri karácsonyfájává varázsolják a főváros melletti Megyeri hidat – adta hírül a Magyar Közút.

A híd pesti hídfő felőli pilonja és ferdekábelei december 21-23. között, minden nap 16 és 24 óra között speciális díszkivilágítást kapnak, így lesz hatalmas, zöldellő karácsonyfa a 100 méter, vagyis 35 emelet magas, monumentális építményből.

Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy vezetés közben semmiképpen se fotózzanak és a leállósáv használata is szigorúan tilos (kivéve műszaki hiba esetén).

Figyelmesen, a követési távolságot betartva haladjanak át a hídon, erre a pályán lévő digitális kijelzőinken is külön felhívják a figyelmet. Aki pedig nem csupán a hídon áthaladva szeretné szemügyre venni az ország legnagyobb karácsonyfáját, annak javasolják, hogy a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig az útbaigazító táblák segítségével mindenki könnyedén és legfőképp biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a hídra.

A díszvilágítás idején az Országos Polgárőr Szövetség járőrei folyamatos szolgálatot teljesítenek majd a hídon, az útpályán és a járdakonzolokon is az ott tartózkodók biztonsága érdekében, míg a Közút szakemberei a forgalom zavartalan lefolyását és a leállósáv szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzik majd.

Hirdetés

 

Forrás: Magyar Közút
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből