VIDEÓ: Olyan részeg volt, hogy járni is alig tudott, mégis autóba ült a férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a férfit, aki az egyik helyi presszóban nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd gépkocsijával megpróbált beállni a társasházi lakásának udvarára.

A vádirat szerint a férfi idén június közepén, egy délután, egy helyi presszóban sört és rövid italt fogyasztott. Ezt követően gépkocsijába ült, és belvárosi lakására indult. Ittassága miatt a forgalommal szemben közlekedett az utcájukban, noha az utca elején  „Behajtani tilos” tábla van. Hazaérve nehézséget okozott neki beparkolni a társasház udvarára, amit észleltek az utca lakói, és egyikük felvételt készített. A közelben lakók értesítették a rendőrséget is, a járőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, majd előbb szondát fújattak a vádlottal, utána pedig vér-és vizeletvételre előállították a kórházba.

A férfi vérében 2,6 ezrelék alkoholkoncentráció volt a vezetéskor, amely súlyos fokú ittas állapotnak felel meg.

A gyanúsítotti kihallgatáson a férfi tagadta, hogy ittasan vezetett, azzal védekezett, hogy kizárólag azt követően fogyasztott alkoholt, hogy a társasház udvarára beparkolt.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől. Vezetői engedélyét egyébként a rendőrök már a helyszínen elvették a férfitól.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Hirdetés
Forrás: Ügyészség.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón