VIDEÓ: Olyan részeg volt a román kamionos az M1-sen, hogy nem tudott egyenesen haladni a járművel

Az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetése vétségével vádolt meg egy román állampolgárságú férfit, aki pálinka fogyasztását követően, súlyosan ittas állapotban vezetett egy több tonnás szerelvényt, amivel a szalagkorlátnak is nekiütközött.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádirata szerint a román állampolgárságú férfi az M1-es autópályán ittas állapota miatt a forgalmi sávok és a leállósáv között kiszámíthatatlanul közlekedett, lehajtott a füves területre, illetőleg a szalagkorlátnak ütközött.

Az ütközés során a szalagkorlátban és a járműszerelvényben anyagi kár keletkezett, azonban a férfi folytatta az útját.

A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság büntetővégzésében bűnösnek mondta ki a férfit a terhére rótt bűncselekményben, és vele szemben 640.000 forint pénzbüntetést szabott ki, valamint 2 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől.

Az ügyészség a büntetővégzéssel szemben – súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazása érdekében – tárgyalás tartását kérte.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban