VIDEÓ: Nem tudta a kamionos, hogy mivel ütközött – Később kiderült egy tréler kereke esett le és az csapódott neki

Szombathely felé tartott a 86-os főúton rakomány nélküli kamionjával egy magyar sofőr, amikor észlelte, hogy valamit „elütött” – adta hírül a 112press.

Mint írják, a kamionsofőr megállt és keresni kezdte, hogy mivel ütközhetett, mivel a baleset pillanatában sem embert, sem állatot, sem sávjába áttérő járművet nem látott. A baleset helyszínén is csak saját járműve törmelékeit látta.

Később kiderült egy lengyel autószállító tréler egyik elguruló kereke csapódott neki, ami akkor vált le, amikor a jármű épp magyar kamion mellé ért.

A tréleres nem vette észre, hogy az eredetileg dupla kerék egyikét elhagyta, csupán két kilométerrel később, amikor a másik is leesett a helyéről.

A sofőr megállt az út szélén és visszaindult megkeresni az elhagyott kerekeket. Azt már a rendőröktől tudta meg, hogy az egyik kereke balesetet okozott, de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Hirdetés

 

Forrás: 112press

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!