VIDEÓ: Nem tudott kiállni egy szabálytalanul parkoló autó miatt, ezért összerugdosta azt

A környéken nem ritka, szinte bevett szokás, hogy így parkolnak az autósok, ám a felvételen látható úriember nem tolerálta a „szokást”, a rendőrség eljárást indított ellene.

Állandó problémát jelent a 15. kerületben az autósoknak a parkolás, mivel nincs elegendő hely. A helyiek egy ideje úgy kezdték „orvosolni” a problémát, hogy az az autós, akinek már nem jut szabad hely az szabálytalanul, a szabályosan parkoló jármű elé áll keresztben. Az így leparkolt járművet nem rögzítik, olyan állapotban hagyják, hogy azt arrébb lehessen tolni.

A napokban épp egy ilyen eset verte ki a biztosítékot egy férfinél. A felvételen látható dühös férfi autója elé is beállt valaki keresztben, ám azt a járművet feltehetően rögzítették is,  így a szabályosan parkoló autó tulaja nem tudta azt arrébb tolni, hogy mehessen a dolgára.

A férfinél ekkor elpattant a cérna és dühében elkezdte rugdosni az autót, melynek ettől behorpadt az ajtaja, a festés pedig több helyen lepattogott róla.

A felvételt az egyik épület lakója rögzítette. Az esetről feljelentés nem érkezett, de az interneten terjedő felvétel alapján a rendőrség eljárást indított a dühöngő férfivel szemben.

Hirdetés

 

A közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet szerint tilos várakozni, ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozza. A járművezető a jármű magárahagyása előtt köteles a járművet úgy rögzítenie, hogy az mások épségét ne veszélyeztesse, valamint vagyontárgyaikban kárt ne okozzon.

A jelenséggel nemrégiben foglalkozott a ittlakunk.hu oldala is, akik megkérdezték a rendőrséget, a közterület-felgyeletet és a helyi önkormányzatot is, hogy tudnak-e a kialakult parkolási szokásról, tesznek-e lépéseket az ügyben.

A kerületi rendőrkapitányság a kérdésekre az alábbi választ adta:

„Az elmúlt időszakban ilyen bejelentés a kerületi rendőrkapitányságra nem érkezett, ha a bejelentés a segélyhívóra érkezik, úgy a rendőrök az adott címre minden esetben kimennek”

Ezek szerint minden egyes alkalommal be kellene jelenteni a szabálytalanul parkoló autót, ami valljuk be, lehetetlen. Mert kinek van arra ideje, ha el szeretne indulni az autójával, hogy a rendőrséget hívja, majd megvárja, míg kimennek és intézkednek? Valóban egyszerűbb megoldás, ha inkább megpróbálja odébbtolni az útban levő járművet.

„A járőrök tevékenysége a bűncselekmények megelőzésén és megszakításán túl kiterjed a balesetmegelőzéssel kapcsolatos feladatokra, valamint a szabálysértésekkel szembeni fellépésre is. Az utóbbi időszakban az Ön által említett szabálytalan parkolásokkal kapcsolatban a rendőrök több esetben is figyelmeztették a szabálytalanul várakozó gépjármű vezetőjét. A rendőrség minden alkalommal mérlegeli a kialakult helyzetet, és annak megfelelően jogszerűen, az arányosan intézkedik” – írták.

A lap a kerületi rendészeket is kérdezte a parkolási káoszról:

„Közterület-felügyeletünk számára is ismert probléma az Újpalotán gyakran tapasztalható szabálytalan várakozásnak azon formája, amikor a szabályosan álló gépjármű mögé keresztben egy másik jármű megáll, ezzel akadályozva a szabályosan parkoló gépjármű elindulását.

A fenti szabálysértés észlelése esetén a közterület-felügyelők jogosultak szankciót alkalmazni, és ezt gyakran meg is teszik. A napi ellenőrzéseik során rendszeresen figyelik a szabálytalan parkolással veszélyeztetett utcákat, és az alkalmazott szankciókkal egy időre egy-egy útszakasz parkolási rendje javul is, de az egyéb feladataik mellett, nem tudnak folyamatosan csak egy adott a problémára koncentrálni.

Ha folyamatosan egy típusú rendellenességre vagy helyszínre nem is tudunk fókuszálni, a lakosság által észlelt szabálytalanságokra, lehetőségeinkhez mérten igyekszünk rövid időn belül reagálni, ezért arra biztatom a lakosságot, hogy akár e-mail útján (a [email protected] címre) akár a 06-1-305-3147 ügyeleti telefonszámon jelezzék az általuk észlelt problémát” – írták válaszolva a kérdésekre.

Hirdetés

Az önkormányzat foglalkozik a problémával és próbál megoldást találni:

„Az elmúlt években az autók számának növekedésével a többlet parkolóhelyek számának kialakíthatósága nem tud lépést tartani, és ez nem csak Újpalotán jelent problémát. Már régen nem igaz, hogy a lakásonként egy, az építési előírások alapján kialakítandó parkolóhely, megoldja a parkolási problémát. Ennek ellenére az Önkormányzatunk elkötelezett a parkolási gondok enyhítése tekintetében.” – válaszolták.

Forrás: Tények.hu, ittlakunk.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában