VIDEÓ: Nem engedték besorolni ezért pisztolyt rántott, de beégett, így maradt a büntetőfékezgetés

Nem is olyan rég történt, hogy bemutattuk két autós szürreális civakodását egy benzinkúton. Ott az egyik autós egy buzogánnyal próbált elégtételt venni sérelmei miatt, ám csúnyán pórul járt, most pedig egy újabb autós csinált bolondot magából.

A helyszín ezúttal is Oroszország, a vita tárgya pedig mi más lehetne, minthogy emberünket nem engedte besorolni a kamerás autós. Aztán miután sikerült a „besorolás” a főhős megállásra kényszerítette a kamerás autó sofőrjét, a buzogány helyett most azonban egy lőfegyvernek látszó tárgyat vett elő a vagány sofőr.

A gond ezúttal is az volt, hogy a másik sofőr ettől egyáltalán nem ijedt meg, ráadásul az X6 sofőrje láthatóan nem is nagyon tudott bánni a – vélhetően – riasztófegyverrel, így megszégyenülve volt kénytelen visszaülni autójába.

A sztori természetesen itt még nem érhet véget, hiszen a főhős becsületét nem hagyja nyugodni, hogy nem engedték besorolni és még utána mondhatni fel is sült. Mi más következhetne mint a jól megszokott büntetőfékezés sorozat.

Az X6 sofőrjének önérzetét olyannyira nem hagyja nyugodni az eset, hogy az autókkal tömött több sávos úton is mindent megtett, hogy a kamerás autó elé kerüljön és azt megbüntesse, leszorítsa, mindeközben a fegyverét lóbálva.

Hirdetés

Forrás: vk.com


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén