VIDEÓ: Mintha csak egy lasszóval fogták volna el a Camarót… Új eszközt vetett be a rendőrség Amerikában

A menekülő autót még december 26-án lopta el két fiatal. A Chevrolet Camaro tulaja éppen pakolta be a bevásárlást autójába, amikor két 17 éves odalépett hozzá és fegyverrel megfenyegették.

A férfi kénytelen volt odaadni az autó kulcsait, viszont amint elvitték azt, értesítette a hatóságokat. A rendőrök hamar rátaláltak a sárga Camaróra és üldözni kezdték, de a fiatalok nem akartam megállni.

Hirdetés

Az új eszköz, az úgynevezett Grappler, ami lényegében egy kiengedhető háló. Ez feltekeredik az üldözött autó hátsó kerekére és megállítja azt a lehető legkisebb fájdalommal.

– fejtette ki a Totalcar.

Ezt alkalmazták decemberben is a menekülő fiatalokkal szemben. Sikerült megingatniuk kicsit a Camarót, ezért az lassított. Ekkor jött hátulról a rendőrautó, kiengedte a hálóját, amit szerencsére elkapott az autó hátsó kereke és feltekerte magára.

Innen már csak annyi látszik, hogy egy fehér kötélszerűség feszül a rendőrautó és a Camaro között, majd rövid úton mindketten megállnak. Az izomautónak innentől esélye sem volt tovább menekülni egyrészt a háló miatt, másrészt mert a rendőrautó tartotta.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával