Videó: Mentő elé akart bevágni a vadul előző suzukis, de elszámította magát

A sofőr valósággal szlalomozott az autópályán, amíg utol nem érte a végzete.

Nagyon sokszor elhangzott már a különböző autós fórumokon, hogy a közút nem versenypálya. Ennek ellenére mégis mindig van valaki, aki elfelejti ezt az igen fontos (és meglehetősen egyszerű) szabályt, és úgy csinál, mint ha ő lenne a Forma–1 legjobb pilótája, de minimum egy videójátékban vezetne. És ilyenkor történnek az elkerülhető balesetek is.

Az alábbi videót néhány napja rögzítették egy autópályán – hogy pontosan hol, azt nem tudni –, amin az autó hátsó, majd első szélvédőjéhez szerelt kamera felvételéből is az látszik, a hátulról érkező Suzuki sofőrje igen sajátosan értelmezte a KRESZ szabályait.

A férfi úgy előzgette az autókat, mintha tényleg egy videójáték szereplője lenne. A dolog egészen odáig működött, amíg egy teherautó mögé nem érkezett meg, ahol is pont annyira szabta szűkre az előzést, hogy nekiütközzön a teherautó bal hátuljának, majd a mentőautó jobb elejének. A Suzuki ezután kibillent az egyensúlyából, és csak a leállósávnál lévő szalagkorlátnak csapódva tudott megállni.

Arról nincs hír, a sofőr megúszta-e sértetlenül a balesetet, de azt azért könnyű belátni, hogy ebből a manőverezésből sokkal nagyobb baj is lehetett volna.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180122_suzuki_baleset_video

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…