VIDEÓ: Lisztes zsákba csomagolva, utánfutón szállított kiskutyákat és egy kecskét – Állatkínzás miatt emeltek vádat a sofőr ellen

A vád szerint a vádlott tavaly nyáron, egy nyitott platós utánfutón, lisztes zsákokba csomagolva szállított több kölyökkutyát, és egy kecskét. A vád szerint az állatok a hőség és az oxigénhiány miatt fokozott mértékű szenvedésnek voltak kitéve, ami csaknem a pusztulásukat is okozta – áll az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a vádlott – egy 55 éves férfi – 2020. július 26-án délután a XV. kerület, Szentmihályi úton lévő körforgalomnál közlekedett az általa vezetett gépkocsival, amely egy nyitott platós utánfutót vontatott. Az utánfutón a vádlott bálamadzaggal összekötözött lisztes zsákokban öt labrador fajtájú kölyökkutyát, és egy kecskét szállított.

A férfi az állatokat külön-külön egy-egy zsákba rakta bele, a zsákok száját szorosan összekötötte, és a madzagokkal a zsákokat az utánfutó oldalához rögzítette.

A zsákokba csomagolt kutyák ugatására egy XV. kerületi áruháznál biztonsági szolgálatot teljesítő őr figyelt fel, aki a vádlottat megállította, értesítette a rendőröket, majd a kiérkezésükig a vádlottat a helyszínen tartotta.

A rendőri intézkedés során az áruház parkolójában az állatokat kivették a zsákokból, és azokhoz állatorvost hívtak.

Az állatok a szállításuk alatt folyamatos sérülésveszélynek voltak kitéve, emellett a sűrű szövésű lisztes zsákon keresztül a légzésük is akadályozott volt, amit súlyosbított az is, hogy az oxigénigényük az utazási stressz, valamint a hőség miatt fokozott mértékű volt.

Az állatok szállításának módja és a szállítási körülmények alkalmasak voltak arra, hogy az állatok pusztulását okozzák. Az utazás alatt az állatok fokozott mértékű szenvedésnek voltak kitéve.

A vádlottal szemben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség állatkínzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban