VIDEÓ: Letartóztatásban a férfi, aki rendőrautóval ütközött szándékosan

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt nyomoz.

A megalapozott gyanú szerint a 21 éves férfi 2022. március 13. napjára virradó éjszaka –érvényes vezetői engedély nélkül – egy lengyel forgalmi rendszámú személygépkocsival közlekedett két utassal Szolnokról Miskolcra. A Miskolcon ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a gépkocsiban azt a járművet, amelyet egy hónappal korábban megállásra intett, azonban a sofőr kikerülve őt elhajtott. Emiatt a rendőrök meg akarták állítani az előttük elhaladó járművet, ezért a szolgálati jelleggel ellátott rendőrautóval követni kezdték.

A gyanúsított ezt észlelve azért, hogy kivonja magát a rendőri intézkedés alól, sebességét fokozva, több közlekedési szabályt is tudatosan megszegve menekülni kezdett.

Az üldözésbe egy másik – szintén – megkülönböztető fényjelzést használó rendőrautó is bekapcsolódott, és a kétirányú, irányonként két-két forgalmi sávos úton szemből közelítve jelezte, hogy meg akarja állítani az autót, ezért kissé áttért annak forgalmi sávjába. Amikor a rendőr látta, hogy az érkező autó nem lassít, visszatért a sávjába és fékezni kezdett.

A gyanúsított a gépkocsiját szándékosan balra, az ekkor már a saját belső forgalmi sávjában közlekedő rendőrautó irányába kormányozta, átlépte a záróvonalat és frontálisan nekiütközött.

A szolgálati jármű az ütközést követően hátrafelé sodródott, majd hozzávetőleg 180 fokban megpördült és az úttest közepén megállt. Az elkövető az általa vezetett járműből kiszállt és az út menti füves területre futott, ahonnan a későbbi rendőri intézkedés során tért csak vissza.

A baleset következtében két rendőr és a gyanúsított egyik utasa súlyos sérüléseket, míg a másik utas könnyű sérülést szenvedett.

Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság a nyomozó ügyészség indítványával egyetértve ma elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedés tárgyában hozott végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Hirdetés

 

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós