Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Lerendezték „egymás között” a sérelmeket az M7-esen
VIDEÓ: Lerendezték „egymás között” a sérelmeket az M7-esen
Hirdetés

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a következő esetet ma délután.

Sérelem érte ma délután a szürke Ford Focus sofőrjét az M7-esen. A zöld színű Volvo sofőrje előzésbe kezdett, ami a mögötte gyorsabban haladó fordosnak vélhetőleg nem tetszett, mert őt elképzelhető, hogy fékezésre kényszerítette ezzel a volvós.

Emiatt jogosnak érezte, ha büntetésképpen a külső sávba sorolás alkalmával hirtelen a fékre lép a volvós előtt.

Ekkor nyilvánvalóan a Volvo sofőrjenek vérnyomása is felszökött és bosszúképpen szép sunyin a fordos mellé ment, majd egy gyors kormánymozdulattal ráijesztett, ami bizony hatásosnak is bizonyult.

Itt agyban véget is ér a történet, mivel nem történt baleset. A maguk módján talán mindketten büszkék magukra, hiszen megvolt az adok-kapok, tulajdonképpen nem maradt alul senki,

hacsak nem számít ezeken a szellemi szinteken a „kié volt az utolsó szó” és a „ki kezdte” kérdéskör.

Abban az esetben, ha valamelyik „bátor” sofőr cselekménye miatt esetleg egy súlyos baleset történik, ami egy harmadik felet érint (sajnos sűrűn van rá példa), akkor pedig nyilván megy a megbánás, hiszen ők „nem ezt akarták”.

Érdemes és fontos lenne elgondolkodni a személyes sérelmeken túlmutató társadalmi érdekeken.

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés