VIDEÓ: Lehet ezt így is és nem is akkora ördöngősség, mint azt sokan hiszik

Mutogatás, dudálás, a másik leszorítása és elküldése melegebb éghajlatra.

Én rohanok, te rohansz, mindenki siet és sokaknak csak a saját célja elérése a fontos. Van, aki még hallásból sem ismeri a cipzár – elvet, vagy a gyalogátkelő fogalmát. Na persze a dolog azért talán nem ennyire botrányos, de lássuk be, sok közlekedőnek lenne még mit tanulnia előzékenységből, segítőkészségből. Sajnos tahó közlekedőről jóval több felvétel kerül hozzánk, mint az ellenkező táborról, de mi hisszük, hogy a többség azért igenis előzékeny és képes odafigyelni embertársára még az utakon is.

Akárcsak az alábbi kis összeállításon szereplő egyének. Ugye, hogy nem is olyan nehéz ez, ráadásul a másikon segíteni igazán jó dolog.

Na de mire is akarunk rávilágtani, hiszen már megint csak egy külföldi videót mutogatunk  -aminek egy része talán meg is rendezett-, de minek? Tudjuk és ismerjük a kérdést, amit ilyenkor sokszor megkapunk. Nos, ezúttal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy kis figyelemmel, előzékenységgel az egész közlekedési kultúrán javíthatnánk, ami összességében véve mindannyiunk érdeke lenne.

Csak néhány másodpercedbe kerül…

…és attól mert beengedsz magad elé valakit, óvatosan közelítesz meg egy zebrát, vagy nem szorítasz le egy mazsolát az útról még nem leszel kevesebb, sőőt..

Hirdetés

 

Forrás: ViralHog/Held Rider Equipment

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt