Videó – Lazán betörték a bemutatón a Tesla új törhetetlen üvegét

Videó – Lazán betörték a bemutatón a Tesla új törhetetlen üvegét

2019-11-23 Facebook

A Cybertruck névre keresztelt jármű a gyártó elmondása szerint olyan törhetetlen üvegeket kapott, ami kvázi átlátszó fém. Ám, amikor a bemutatón ezt szemléltetni szerették volna kiderült, mégsem annyira törhetetlen, ahogy azt Elon Musk hitte.

A Tesla dizájnigazgatója, Franz von Holzhausen demó közben egy fémgolyót vágott a spéci szélvédőhöz, amivel demonstrálni szerette volna annak szívósságát. Ekkor jött az amire nem számított senki, ugyanis az üveg lazán betört. Ezt fokozni is tudták, hiszen nekidobták a olyót a másik ablaknak is, de az is ugyanannyira könnyen tört.

A Tesla-vezér Elon Musk viccel próbálta meg elütni a hatalmas bakit: azt mondta, a kolléga talán túl erőset dobott, illetve hogy legalább nem ment keresztül a fémgolyó az üvegen.



MEGOSZTOM:

Figyelem!

A cikk 90 napja nem volt frissítve, ezért a benne szereplő információ elavult lehet.

Sokan olvassák

Velünk tartasz?




Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság

A biztonságosabb közutakért…

Támogatónk

hirdetés