Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Közzétettük, az Ügyészség vádat emelt: Elképesztő, amit az Opel sofőrje művelt
VIDEÓ: Közzétettük, az Ügyészség vádat emelt: Elképesztő, amit az Opel sofőrje művelt
Hirdetés

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 30 év körüli férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton -írta közleményében az ugyeszseg.hu. A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette.

A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett a 710-es főúton, amikor irányjelző használata nélkül és nem törődve a szemből érkező személyautóval, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett.

A vádlott bár látta a szemközti sávban közeledő járművet, az előzést nem szakította meg, és annak ellenére, hogy az előzött tehergépkocsi vezetője segítőkészen az út szélére húzódott, a férfi még inkább áttért a szemközti sávba.

A szembejövő jármű sofőrje fékezett, és a baleset elkerülése érdekében hirtelen az útpadkára kormányozta a járművét, majd a mögötte haladó másik járműnek is le kellett húzódnia a murvás részre.

Végül mindegyik gépkocsi baleset nélkül folytatni tudta az útját, ám az elkövető a szabálytalan előzéssel mások életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

Hirdetés

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés