VIDEÓ: Korábban halálos balesetet okozott, ezért nem is vezethetett volna a sofőr, aki tegnap ismét súlyos balesetet okozott

A Balesetet a BMW sofőrje okozta, aki nem is rendelkezett jogosítvánnyal, hiszen 2019-ben halálos balesetet okozott, ezért el volt tiltva a vezetéstől.

Március 7-én délután Pomázon, az 1111-es úton egy Opel és egy BMW személygépkocsi ütközött. A baleset azért következett be, mert a BMW sofőrje túl gyorsan hajtott, lesodródott az útról, egy másik kocsinak ütközött, majd egy fának csapódott személygépkocsi az oldalára dőlve, az út menti fának csapódott.

A gépkocsiban három fő utazott. Az Opel gépkocsiban utazók kiszálltak, a BMW-ben utazó két személyt több feszítő-vágó segítségével, közel 40 perces megfeszített munkával tudták kiszabadítani a pomázi és a fővárosi tűzoltók.

A helyszínről 2 súlyos és 4 könnyű sérültet szállítottak kórházba.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az RTL szerint a férfinak azért nem volt jogosítványa, mert már volt korábban egy súlyos balesete. 2019 végén Csömörnél ütközött össze egy másik autóval, aminek a sofőrje, egy 41 éves nő, a balesetben életét vesztette.

Abban az ügyben halált okozó ittas járművezetés miatt nemrég emeltek vádat ellene.

Hirdetés
Borítókép: MTI/Mihádák Zoltán, Forrás: RTL Híradó


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon