VIDEÓ: Kiugrott az autóból és futva akart menekülni egy embercsempész az M7-esen

A szerb férfi 8 illegális bevándorlót szállított, ezért nem akart megállni a rendőri jelzésre. Menekülni kezdett, nekikoccant az őt megállásra kényszerítő rendőrautónak, ezután kiugrott az autóból és gyalog próbált menekülni.

A Somogy megyei rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya információja alapján 2021. március 2-án 15 órakor az M7-es autópályán Zamárdi térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú járművet.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a szerb sofőrön kívül az autóban nyolc – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A járőrök a járművezetőt, –aki ki akarta vonni magát az intézkedés alól– és az utasokat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a szerb sofőrt 2021. március 3-án – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfi a vallomása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: PoliceHungary
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt