Hirdetés
Hírek
VIDEÓ: Kihívta “boxolni” haragosát, majd inkább nagy sebességgel elgázolta
VIDEÓ: Kihívta “boxolni” haragosát, majd inkább nagy sebességgel elgázolta
Hirdetés

Emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség azt a huszonéves férfit, aki gépkocsijával elütötte haragosát.

A vádirat lényege szerint a vádlott régóta ismerőse egy helybéli nőnek, aki viszont 2021 elején élettársi kapcsolatot létesített a sértettel. A vádlott ezt nem nézte jó szemmel, interneten többször írt a nőnek, őt találkozókra hívta. A vádlott közeledését nem vette jó néven a sértett, aki próbálta megbeszélni a konfliktust, de nem járt eredménnyel.

2021. március 23-án este a vádlott és a sértett megint interneten beszélgettek és elhatározták, hogy másnap 13 órakor találkoznak a szabolcsi település központi helyén, ahol a vitájukat „leboxolják”. A megbeszélt időpont előtt a sértett gyalog indult a helyszínre, amit tudatott a vádlottal is, aki viszont gépkocsival tartott oda.

Ahogy a vádlott meglátta az út szélén sétáló sértettet, gépkocsijával 60-65 km/h sebességre gyorsított, majd a kormányt a sértett irányába fordította, így akarta őt elütni.

A sértett a gépkocsi hangjára felfigyelt, megfordult, el is ugrott a jármű elől, de ennek ellenére az a bal lábát elérte. A sértett élete a véletlenen múlott, a vádlott szándéka arra irányult, hogy megölje őt.

Hirdetés

A gázolás után a vádlott a helyszínen maradt, de nem nyújtott segítséget a sértettnek, hanem azt kiabálta neki, hogy „Mondtam, hogy úgy is meghalsz!” A sértett sérülései nyolc napon belül gyógyultak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja a férfit, és azt indítványozta, hogy amennyiben beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság öt év börtönbüntetésre ítélje, öt évre tiltsa el a közügyektől, illetve a járművezetéstől is. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

IDE KATTINTVA megtekintheted a videót, amin a térfigyelő kamerák által a gázolásról készített felvétel látható.

Forrás: ugyeszseg.hu

Minket követhetsz 😉

Támogatóink

Hirdetés

Hirdetés

Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELLŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája