Hirdetés

VIDEÓ: Ki hibázott nagyobbat: a BMW-s vagy a belső sávban haladó autós ennél a balesetnél?
Hirdetés

Két nap leforgása alatt több mint 1 millióan látták azt a videót, amelyen egy Lengyelországban történt súlyos baleset látható.

A fedélzeti kamera által rögzített balesetek jelentős részénél könnyen el lehet dönteni, hogy a felvételen látható autósok közül ki hibázott nagyobbat, és ki miatt történt az eset. Az alábbi videón azonban nem ennyire egyszerű a helyzet.

A felvételt Lengyelországban, az A1-es autópályán rögzítette a fedélzeti kamera. A videón 25 másodpercig semmi olyasmit nem látni, amiben bármi kivetnivaló lenne. A sofőr behúzódik a belső sávba, hogy az autópálya gyorsító sávjából fel tudjon hajtani a kamionos az útra, majd mellette elhaladva visszatér a külsőbe.

Néhány másodperccel később azonban ismét a belső sávba vált át, egyértelműen azért, hogy az előtte haladó Skodát megelőzze. Néhány pillanattal később azonban egy X5-ös BMW érkezik a külső sávban, és szinte lassítás nélkül, óriási sebességgel kapja hátulról telibe a Skodát. Az Octaviában gyerekek is ültek, de szerencsére sem nekik, sem a BMW sofőrjének nem lett semmi komolyabb baja.

A baleset után a BMW sofőrje 500 zlotyi (kb. 37 ezer forint) büntetést kapott.

A videó alatti kommentek között azonban megindult a vita, hogy akkor pontosan ki is tehet a balesetről. Van, aki szerint a videót rögzítő sofőr hibázott, aki túl hamar és túl lassan kezdett előzésbe, míg mások szerint a BMW vezetője volt a hibás, mert láthatólag hatalmas sebességgel érkezett a külső sávban, és nem figyelt az előtte lévő járműre.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180125_autopalya_lengyelorszag_baleset_video

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés