VIDEÓ: Kétségbeejtő, amit a Zsigulival művel a bácsi a 13. kerületben. Sajnos nem egyedi eset…

Olvasónk rögzítette annak a parkolási eseménysorozatnak egy részét, amit egy idősebb úr tudott ( vagy inkább nem tudott) kivitelezni.

„Az első 10 perc után jutott eszembe kamerázni, a végén pedig meguntam. Utána még tovább csinálta… aztán elment máshová parkolni…

Szerintetek az ilyennek a fogralomban van még a helye?”

– kérdezi olvasónk.

„Idős, szegény bácsi. Nem ezzel van a baj, hanem, hogy ilyen állapotban volán mögé ül, persze a környezetszennyezésen túl, amit leművel. Mit csinál egy lámpánál, egy kereszteződésben vagy egy balesetnél? Akár, ha csak kilép előtte valaki az útra.

Hallható, hogy még a pedálokat sem igazán sikerül eltalálnia, a kormány pedig mintha külön életet élne. Felháborító, hogy ilyenekkel van tele a forgalom… azonnal elvenni tőle a jogosítványt!”

– tette hozzá a felvétel készítője.

Hirdetés

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem időskori, hanem felelősségteljes vezetés van!

Itt is megtettük:


A családban a fiatalabb korosztály dolga az, hogy jelezze az idősebb rokon felé, ha vannak olyan jelek, amik szerint már nem kellene vezetni.

Ugyanis sajnos az orvosi alkalmassági vizsgálat sok esetben nem elengedő arra, hogy kiszűrjék az ön és közveszélyes, felelőtlen sofőröket. Meg kell próbálni megértetni velük azt, hogy tegyék le az autót.

FRISSÍTÉS:

Bizonyos kerületi Facebook csoportokban felreppentek kommentek, miszerint a bácsi már állítólag nem vezet közúton, csak időnként megjáratja a „vasat” egy-egy ki-be parkolással. Amennyiben ez így van, akkor meg lehet nyugodni, kedves autóstársak. Amennyiben van jogosítványa és önszántából belátja a közúton való közlekedés veszélyét, az dícséretes, ám nyilván felmerül az, hogy ilyen kuplungkezeléssel még ez, önmagában is kétségbeejtő a környező autók védelmének szempontjából. Amennyiben pedig esetleg egészségügyi okokból már nincs érvényes jogosítványa, akkor természetesen a felvételen látható eset is kimeríti a vezetés fogalmát. Bár a történet tisztázása érdekében fontos leszögezni, hogy a felvételen látható út is nyilván közút.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel