Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Két sofőr, aki nem bírt magával és mindenáron előzésbe kezdett
VIDEÓ: Két sofőr, aki nem bírt magával és mindenáron előzésbe kezdett
Hirdetés

Egy videóba két felvételt mutatunk nektek, melyeket olvasóink kamerái rögzítettek.

1.
„Ez az eset pár hete történt a 33-as úton Dormándnál. Poroszlóról mentem Budapestre és Dormánd belterületén nagy sebességgel utolért ez a jóember. Nem tudott megelőzni, mert folyamatosan jöttek szembe,

én meg nem tudtam levegővé válni előtte, mert nem vagyok abban a halmazállapotban.

Aztán egyszer mégis látott egy előzésre alkalmas pillanatot, hiszen a záróvonal és előzni tilos tábla pont ezt mutatja. Megelőzött, majd az előttem haladó előzésébe is belekezdett, csak

éppen közben elfogyott a sávunk és a 2×2 sávosra változó útpálya szembejövő sávjában találta magát.

Ahogy lenni szokott jött is szembe egy autó. Hatalmas szerencse, hogy nem történt frontális baleset.


2.
„Az alábbi felvételt a 35-ös főúton Hajdúböszörmény felől Debrecen irányába haladva rögzítette az autó fedélzeti kamerája. Debrecen-Józsa előtt nem sokkal a felvételen látható gépjármű sofőrje a szembe sávból balesetveszélyes előzést hajtott végre. Ezen a szakaszon 90 km/h óra a megengedett sebesség. Érdekes lett volna ha ezzel a sebességgel összetalálkoztunk volna.”

– fűzték hozzá a videókhoz olvasóink.

Hirdetés


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés