Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Kemény előzéseket mutatunk – Volt, ami után meg kellett állni!
VIDEÓ: Kemény előzéseket mutatunk – Volt, ami után meg kellett állni!
Hirdetés

A elmúlt hetekből, hozzánk érkezett ELŐZÉSES felvételek közül mutatunk nektek néhányat, konkrétan hetet.

Ezzel most sajnos adunk egy kis munkát a rendőrségnek, de úgy érezzük, hogy egyik eset mellett sem szabad elmenni és kivétel nélkül az összes eset tökéletesen beleillik a Civil Pofátlan(tan)ítás sorozatba.

Az első videó Oroszlányból Budapest felé haladva lett rögzítve, a Környei úton egy kanyarban.

Több autót kielőzve kényszerített az útról való hirtelen letérésre egy szemben, nagy sebességgel közlekedő személygépjármű. Szerencsémre sikerült korrigálnom, hiszen a 90 km/h-s sebességnél az aszfaltról való letérés miatt az autóm hátsó kerekei kifaroltak.” – fűzte az esethez olvasónk.

A második videónál már Veszprémben járunk.

Az Eplényből Gyulafirátót felé tartó úton egy Mercédesznek majdnem nem sikerült az előzés. Én is illetve a szembejövő kis teher is lehúzódott ahogy a videón látszik.” – írta meg egy másik olvasónk.

A harmadik eset Fóton történt. „A BMW-s nagyon sietett valahová a busz és én is majdnem rámentem. Szerencse hogy nem jött mögöttem senki, a hátamban állt volna meg.” – tette hozzá olvasónk.

A negyedik felvételen az M2-esen járunk, Vác felé haladva, a Gödi lehajtó után.

Nem zavar hogy ha megkúpol egy Thália, hanem ha mindezt nem világítás-index-záróvolnalon-leállósávból-jobbról teszi. Az órából 1-et ki kell vonni, nem lett átállítva. – fűzte a felvételhez olvasónk.

Az ötödik esetet a 710-es főúton rögzítette egy olvasónk.

A hatodik felvételhez ezt fűzte olvasónk: „A LEXUS rendbe tett minket a sávunkban, Kiskunlacháza mellett, az M5 felható felé.

Végül pedig Csepelen rögzített olvasónk, egy elég kétségbeejtő felvételt. A Mercedes sofőrje jócskán elszámolta azt, hogy be tudja-e fejezni a szabálytalan előzést. Végülis kisebb-nagyobb segítséggel sikerült is neki.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés