VIDEÓ: Kb. 16 méteres pótkocsit vontatott egy Teslával, majd elmenekült

Valaki egy bő 16 méter hosszú pótkocsit vonszolt át a texasi Harlingen városán. – szúrta ki a Totalcar.

A felvételen látható módon egy Tesla és a pótkocsi egy benzinkút parkolójába állt félre, majd a sofőr elmenekült a helyszínről, akit azóta sem találnak.

A The Drive magazin felvette a kapcsolatot a vállalat egyik munkatársával, aki elmondta, hogy a pótkocsit életveszélyesen rögíztették az elektromos crossoverre.

„A csatlakozási pontok nem voltak kompatibilisek egymással, így némi gányolás után sikerült csak rögzíteni a 16 méteres utánfutót. Ez már önmagában is aggodalomra ad okot, de emellett a Tesla vonóhorga maximum bő 1,5 tonnára van hitelesítve, míg az utánfutó üresen is 4,5 tonna körül alakult. A másik problémás pont, hogy a Tesla elektromos csatlakozója, mely többek között a lámpák, indexek és a féklámpa működtetésére szolgál, szintén különböznek az utánfutó csatlakozójától, amin így egyik sem működött.” – vetette fel a Totalcar a szakmai problémát

Az autó hátulja eléggé meggyűrődött és valószínűleg a hajtáslánc sem volt hálás egy ilyen vontatós mutatványért. – tették hozzá

Hirdetés

@science.is.magik Just a Tesla car pulling a semi-truck trailer #tesla ♬ original sound – illusions & science

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához