VIDEÓ: Jól vizsgáztak az autósok – Így vágott át a húsvéti dugón egy magyar Vérlovag

Nagypénteken kellett Veszprémbe szállítaniuk vérkészítményt a húsvéti hosszú hétvégére induló autók miatt kivételesen nagy forgalom volt az M7-es autópályán, de a vérszállító profin kezelte a helyzetet és ezúttal – egykét autóst leszámítva – a sofőrök is jelesre vizsgáztak.

A vérlovagok olyan Önkéntesek, akik profi, szakképzett sofőrként az év minden napján, ügyeleti rendszerben, 24 órában állnak az Országos Vérellátó Szolgálat rendelkezésére. Az alapítvány járműparkja 4 darab speciálisan felszerelt motorkerékpár és egy darab gépjármű. Ezeknek a segítségével juttatják el a lehető legrövidebb idő alatt a szükséges vérszállítmányokat sokszor az ország egyik végéből a másikba.

Az alábbi videón egy Budapest-Veszprém vonulást láthatunk, ráadásul épp a húsvéti csúcsforgalomban.

A volán mögött ülő szállító nagyon profin és higgadtan kezeli a különböző közlekedési szituációkat és meg kell hagyni ezúttal az autósok zöme is jól vizsgázott.

Persze azért most is akadt egykét sofőr, aki nem tudott mit kezdeni a szituációval, vagy csak egyszerűen úgy megijedt a szirénától, hogy azt sem tudta merre menjen, de többségében öröm volt nézni, ahogy megnyitották az utat a megkülönböztető jelzéssel érkező autósnak.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: Vérlovagok – Blood Bikes Hungary


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül