Hirdetés

Dashcam
VIDEÓ: Írt nekünk a Volvo sofőrje és kérte, hogy ezt mutassuk meg Nektek
VIDEÓ: Írt nekünk a Volvo sofőrje és kérte, hogy ezt mutassuk meg Nektek
Hirdetés

Mint arról tegnap beszámoltunk, egy olvasónk előtt büntetőfékezett, majd szállt ki püfölni az üveget egy Volvonak a sofőrje.

Olvasónk akkor azt írta, hogy az előzmény a következő volt:

„Irányjelzővel jelezve a szándékom és meggyőződve, hogy 2-3 autó távolság van közöttünk, a középső sáv felé irányítottam az autót, amire a Volvo sofőrje nagy gázadással ledolgozta a köztünk lévő távolságot (vélhetően nem szerette volna, ha én elé sorolok be).

Közelebb érve lassított és mivel továbbra is elegendő hely volt a sávváltásra, folytattam azt. A hezitálás miatt valóban érintettem a záróvonalat, ezt vállalom, de megzavart a gyorsításával, majd fékezésével.

Innentől beszél magáért a videó, amin látszik a sofőr nem tetszése, amit az oldal ablak többszöri megütésével is jelzett. Úgy gondom, hogyha – egyébként saját előzékenysége hiánya miatt – neccesnek tartotta a sávváltást, ez a fajta utólagos viselkedés nem helyénvaló, így a feljelentést megtettem, a felvételt átadtam a rendőrségnek.” – írta meg olvasónk még tegnap.

Ma este egy levelet kaptunk, melyben a Volvo sofőrje keresett meg minket és ezt írta:

Amint a felvételen látszik: A Mazda 3 bevág elém es ugyan más volumennel de büntetőfékez előttem! Sajnálom amit tettem viszont nem szeretném ha az előzmények nélkül tudnának erről az emberek. Remélem ez miharabb megtalálja önöket és az olvasóközönséget!”

Ugyan a felvételen nem látszik, a kamera előtt van még 1.5 méternyi autó. Én szabályos sebességgel jöttem le a felüljáróról. Eleinte villogással, majd dudálással is a tudtára adtam, hogy jövök, ennek ellenére ő bevágott elém majd fékezésre kényszerített! Amit ezután tettem minősíthetetlen, nem így kell viselkedni az utakon, az esetből tanultam! Viszont szeretném tisztázni hogy mindezt nem előzmények nélkül tettem! – írta meg a Volvo sofőrje és kérte, hogy közöljük, a videóval együtt.

Hirdetés


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés