VIDEÓ: Havas, jeges úton előzött a Seat sofőrje, de majdnem bedarálta a szemből érkező kamion

Az alábbi felvétel ijesztő példája, hogy egy egyszerű manőver, hogyan végződhet rosszul, ha nem vesszük figyelembe az útviszonyokat.

A felvételt Csehországban rögzítette egy autós fedélzeti kamerája. A sárga Seat sofőrje előzésbe kezd a havas, jeges úton, ám autója nem úgy reagál, ahogy azt szeretné. A sofőr szeretne visszatérni sávjába, de autója csak előrefelé csúszott a fagyott úton, ahol ráadásul egy szabályosan közlekedő kamionos tűnt fel.

Az autós szinte nyíl egyenesen rohan vesztébe. Nagy szerencse, hogy a teherautó sofőrje kapcsolt és volt annyira profi, hogy időben fékezett és elkerülje az ütközést.

Ráadásul a manőver után az ő pótkocsija is lesodródott az útról, ám ezt a helyzetet is profi módon oldotta meg, így végül senki nem sérült meg.

Úgy tudjuk az autó sofőrje nyilatkozott az eset után. Megbánta, hogy előzésbe kezdett és rettentően hálás volt a teherautó sofőrjének, hogy megmentette mindannyiukat az ütközéstől.

Hirdetés

 

Forrás: idnes.cz


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt