VIDEÓ: Hatalmas volt reggel a káosz itt, de volt, aki tudta fokozni

Mint azt egy posztban kifejtettük a szokásosnál jóval nehezebben indult a hétfő reggel, legalábbis a délpestről bejutni próbáló közlekedők számára.

Nem elég ugyanis a Derkovits Gyula utcai felújítás, ma reggel ráadásként egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat kifelé a Határ úttól a Kőbánya-kispesti felhajtóig az M3-as metró feletti híd felújítása miatt.

Óriási volt ezért reggel a torlódás a Ráday Gedeon utcán, a Gyömrői út irányába is és az Üllői úton is, hiszen a felújítás ideje alatt ez a két alternatíva van.

Ezt tudva reggelente sokkal hosszabb menetidővel számoljatok hónapokig…

Nos, a felvételen látható kamionos nem mindennapi manőveréről több videót is kaptunk ma. Nem kicsit verte ki a biztosítékot az éppen akkor -fenti okokból – dugóban állok körében.

FRISSÍTÉS:

De miért és hogyan juthatott idáig a sofőr?

A kommenteket olvasva van magyarázat az esetre, a kérdés persze adja magát, hogy elfogadható-e egy ilyen magyarázat…

Egyik kommentelő ezt írta a poszt alá:

Útfelbontás van a sárkány-piac előtt, (nincs előjelző tábla!) megszűnt a külső sáv, így nem tudott kikanyarodni a lehajtó előtti telephelyről.

Viszont kellett volna „jelzőőr- vagy járőr” biztosítás, egy ilyen nem mindennapi áthaladáshoz. (ezen a szakaszon, a látható lehajtón kívül, a túloldalon sincs szalagkorlát, BKK buszjáratok pl 200E felhajtósávja okán, így a kamionos átjutott a Gyömrői út bevezető szakaszára.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját