Budapest – Leégett két személyautó Újpesten a Deák Ferenc utcában – számolt be a Katasztrófavédelem.
Az eset során nem sérült szerencsére senki, a lángokat pedig már sikerült eloltania a tűzoltóknak. Jelenleg a vizsgálatok és az utómunkák folynak.
Három autó égett ki. A videón látni lehet, amint hatalmas füstoszlop és lángcsóvák kiséretében égnek az autók, illetve ahogy a második robbanás bekövetkezik.
Friss
-

80 km/órás sebességgel ütötte el a kerékpárosokat – felelősségre vonnák az autóst
-

Majdnem 200-zal száguldott 90 helyett húsvét hétfőn. Ez lett a jutalma…
-

Minden korábbinál több pénzt szedett be a rendőrség gyorshajtás miatt 2024-ben
-

Egymás után nyolc autót tört fel Kispesten. Elkapták
-

Autósüldözés Győrben: 165-tel menekült a rendőrök elől
-

Szívatta, ahol csak tudta – a Porsche sofőrje percekig szórakozott a buszsofőrrel
-

Élőben közvetítették a balesetet: Egy pillanatnyi hiba, és már repült is a motoros
-

Hűtőt vitt haza biciklivel – a fején egyensúlyozva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga
-

Ötéves kisfia hátul ült – Részegen vezetett az anya, Felborultak Gyálon
-

Jó ideig püfölték egymást! Balhé a Blahán…
-

Kiszakadt a motor, autók repültek az árokba – súlyos baleset Nagysimonyinál
-

Vegyszeres károsodásról számoltak be autósok egy debreceni utcában
-

Óriásit esett az egykerekű elektromos járművel – busz és taxi gázolta el majdnem az 5. kerületben
-

Négy gyermek is volt a 9 sérült között. Az M7-esen történt súlyos baleset
-

Tömegkarambol történt az M1-esen






