Budapest – Leégett két személyautó Újpesten a Deák Ferenc utcában – számolt be a Katasztrófavédelem.
Az eset során nem sérült szerencsére senki, a lángokat pedig már sikerült eloltania a tűzoltóknak. Jelenleg a vizsgálatok és az utómunkák folynak.
Három autó égett ki. A videón látni lehet, amint hatalmas füstoszlop és lángcsóvák kiséretében égnek az autók, illetve ahogy a második robbanás bekövetkezik.
Friss
-

Sávváltás után csapódott bele az álló kamionba az M1-esen – kamerafelvétel rögzítette a balesetet
-

Potenciális halálosztók a 3-as főúton – kamera rögzítette
-

Menekülés, baleset, harapás – rendőrtámadás egy szabálytalan sofőrtől
-

Állsz a lámpánál az új kocsiddal, majd megjelenik Drift King
-

Hét autó karambolozott az M1-esen, hatalmas torlódás alakult ki
-

Nem tudta, hogy a feleségét gázolta halálra – vádat emeltek a látássérült traktoros ellen
-

Senki nem volt bekötve – négyen haltak meg az M1-esen, köztük egy kisgyermek
-

Bérelhető önvezető autó szolgáltatás indul Kínában. Kell hozzá jogosítvány?
-

Bontószökevénnyel menekült – árokban végezte
-

Cikázott, majd rommá törte a Lexust az M7-esen – videón a baleset
-

Egy gyermek és három felnőtt vesztette életét az M1-esen
-

A tegnapi vihar közben az M7-esen zuhant egy hatalmas fa olvasónk autójára – Videón a drámai pillanat
-

Kihallgatták a kunszentmártoni buszbaleset sofőrjét – 77-en utaztak a járművön, 19-en megsérültek
-

Amikor a „Meseautót” egy „igazi” sofőr hajtja, akinek a vérében van a vezetés
-

Kamiont borított fel a szél a 11-es úton






