Budapest – Leégett két személyautó Újpesten a Deák Ferenc utcában – számolt be a Katasztrófavédelem.
Az eset során nem sérült szerencsére senki, a lángokat pedig már sikerült eloltania a tűzoltóknak. Jelenleg a vizsgálatok és az utómunkák folynak.
Három autó égett ki. A videón látni lehet, amint hatalmas füstoszlop és lángcsóvák kiséretében égnek az autók, illetve ahogy a második robbanás bekövetkezik.
Friss
-

Villamossal ütközött, majd elmenekült – a rendőrök azonosították a pesterzsébeti sofőrt
-

90-nel száguldott egy rolleres a 6-oson, de emberére talált – az audis nem nézte jó szemmel
-

Verés után rágyújtották egy párra autójukat Kunmadarason
-

Fiatal mentőtiszt élete szakadt félbe – férjével együtt vesztette életét egy tragikus balesetben
-

Csodával határos túlélés: a vonat darabokra törte a sínen rekedt furgont Lengyelországban
-

Halálos motorbaleset történt péntek reggel Újpesten
-

Rollereseket gázolnak el a rendőrség figyelemfelhívó videójában
-

Füstöltek a gumik! Ijesztő jelenet a Soroksári úton
-

Azonosította a rendőrség a kalapácsos férfit
-

321-nél mérte be a traffipax – hajmeresztő tempót diktált egy Porsche Németországban
-

Nyilvánosságra hoztuk – Eltiltás és bírság lett a vége
-

Hatalmas balhé kerekedett – a végén egyikük a motorháztetőn kötött ki
-

Kipattantak a kocsiból, kalapácsot rántott az idegállapotba került férfi
-

Többször büntetőfékezett, majd megállt és elkezdte szívatni a kamerás autó sofőrjét
-

Véget érhet a rollerkáosz! Több botrányos rolleres eset nyilvánosságra került – a szigorítás már a küszöbön áll





