VIDEÓ: Három durva baleset, melyből kettőnél elmenekült az okozó a helyszínről

Szombathelynél, Valkón és Jánosházánál is durva baleset történt a napokban. Mindhárom esetnél súlyos sérültek is voltak, ám két esetben elmenekültek az okozók a helyszínről.

Szombathelynél egy autós nem adta meg az elsőbbséget egy másiknak, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóssal, majd az egyik jármű egy várakozó autósnak is nekicsapódott. Ketten az árokba csúsztak.

A balesetben négyen is megsérültek, volt aki beszorult a roncsba. A vétkes sofőr kipattant az autóból és elrohant.

Hasonló eset történt Jánosházánál is, ahol egy autós szintén az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott a kereszteződésbe, majd ott összeütközött a szabályosan haladó kisteherautóval. A személyautó az út menti vízelvezető árokba sodródott. A teherautó vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, mivel a személyautóban súlyos sérültek voltak.

A szabálytalan jármű sofőrje az eset után hátrahagyta súlyosan sérült utasait és elmenekült a helyszínről, őt jelenleg is keresi a rendőrség.

 

 

Forrás: tények.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba