VIDEÓ: Gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állították a taxist késsel fenyegető férfit

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította azt a férfit, aki egy héttel ezelőtt egy zsebkéssel nyomatékosítva kért kölcsön pénzt egy taxistól. A bíróság 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A vád szerint a 31 éves férfi 2022. január 9-én, kora este taxit rendelt a VI. kerületbe. A taxis a helyszínre érkezett, majd a vádlottat a XIII. kerület, Szent István parkhoz vitte. A férfi ekkor kiszállt a taxiból, az ott lévő buszmegállónál rövid ideig beszélgetett egy ismerősével, majd visszaült az autóba és kérte a sofőrt, hogy a Margit híd felé vegyék az irányt.

Nem sokkal később a férfi arra kérte a sértettet, hogy álljanak meg, majd közölte vele, hogy szüksége van 14.000 forint készpénzre, amit mindjárt vissza is ad neki, miután a nála lévő nagyobb címletű eurót felváltja forintra. A sértett azt válaszolta, hogy nincs nála ennyi pénz, nem tud segíteni.

A férfi ekkor elővett egy zsebkést, amit a sértett által is jól láthatóan a combjára helyezett. A sértett a fenyegetés hatására átadott a vádlottnak 14.000 forintot.

Ezt követően a terhelt a VII. kerület, Kertész utca és Dohány utca sarkához vitette magát, majd azt állította, hogy pár perc múlva visszajön, ezért addig a kabátját az autóban hagyja, amiben nagy összegű euró van. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt. A hátrahagyott kabátban semmilyen pénz nem volt.

Hirdetés

Az elkövetőt a rendőrök már másnap hajnalban elfogták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányság a szükséges bizonyítékokat beszerezte.

A gyors nyomozás eredményeként a kerületi ügyészség a férfit gyorsított eljárásban, még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit váddal egyezően, zsarolás bűntette miatt bűnösnek mondta ki, és ezért őt 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

A felvételen az látható, amikor a vádlott a Szent István parknál egy rövid időre kiszáll a taxiból, majd visszaszáll a járműbe, és a taxi elindul. Ezután történt a vád szerinti bűncselekmény.

 

Forrás: ugyeszseg.hu

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel