VIDEÓ: Garázdaság miatt kell felelnie egy férfinak, aki egy autómosóban vert meg egy másik férfit

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy autómosóban kialakult vita során bántalmazott egy autóst.

A vádlott 2021 februárjában, Pécsett, egy áruház melletti autómosóhoz érkezett gépkocsijával. Az autómosóban a sértett élettársával tisztíttatták autójukat, majd annak végeztével tolatva kívántak távozni a mosóállásból, azonban ez nem sikerült nekik, mivel a vádlott a gépkocsijával beállt mögéjük.

Végül a sértett az autóval előremenetben állt ki, miközben élettársa a vádlott autójához ment és kérte a bent ülők türelmét.

Ekkor a vádlott szidalmazni kezdte a türelmet kérő hölgyet, aki visszatérve élettársához beszámolt a szidalmazásról. Ezután a sértett is a vádlott autójához ment, ahol a szidalmazást számon kérte, amire a vádlott először hátulról fröcskölte le a mosópisztollyal a sértettet, majd vele kiabálni, ordítozni kezdett, majd szemből is lefröcskölte.

Ezek után a hátráló sértettet több alkalommal megrúgta, megütötte, aki az ütéseket követően a helyszínről elfutott.

A sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az elkövető cselekménye a garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz