VIDEÓ: Ferrarival zúzta be az áruház kirakatát egy idős autós

A helyi híradások szerint a balesetben az autót vezető 82 éves sofőr és 59 éves utasa, valamint a bevásárlóközpont egyik dolgozója is megsérült.

A beszámolók szerint a férfi épp a bevásárlóközpont mellett haladt egy Ferrari  512 TR-el, amikor nekiütközött az útpadkának, elvesztette az uralmát a jármű  felett, majd a kirakatba csapódott. Az eset Andorrában történt karácsony előtt. Úgy tudni, hogy a balesethez az is közrejátszott, hogy a férfi viszonylag gyorsan hajtott.

A balesetben nem csak a csodaszép autó sérült meg. A Ferrari sofőrje, annak utasa és a bevásárlóközpont egyik dolgozója is könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Ferrari 1991-ben dobta piacra az 512 TR-t amely az ikonikus Testarossa frissített változata. Ebből a típusból valamivel több mint 2200 példány készült, mindegyik 4,9 literes, tizenkét hengeres motorral van felszerelve, amely 422 LE-t és 491 Nm nyomatékot képes produkálni. Az autó a 0-100-t körülbelül 4,8 másodperc alatt tudja teljesíteni.

 

Forrás: LA OTRA CARA DE LA MONEDA
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás

    Súlyos baleset történt az M0-son, tizenhét kilométeres a torlódás


  • Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket

    Így buktatták le drónokkal a piroson áthajtó sofőröket


  • Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón

    Az egyiknek félmilliós bírság járt, mert 213 km/h-val száguldott. A másik sem úszta meg olcsón


  • Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton

    Több autót taszított le az útról egy kamionos a 31-es főúton


  • Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette

    Leparkolt a pihenőhelyen, elkezdte a zsákokat kipakolni – Kamera rögzítette


  • Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak

    Autójavítás helyett 1 milliós kárt okoztak


  • „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra

    „Idős a volánnál” matrica kerülhet az autókra


  • Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva

    Rosszul lett vezetés közben, több járművet letarolt a budakalászi körforgalmat elhagyva


  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn