VIDEÓ: Felkötözte beragasztott szájú barátnőjét egy Bentley tetejére az influenszer, majd így hajtott végig Moszkva utcáin

A mai világ tele van influenszerekkel, akik közül ki így, ki úgy próbálja magára felhívni a figyelmet, és begyűjteni minél több lájkot.

Az alábbi orosz páros, akinek legfrisebb produkcióját a player.hu szúrta ki a neten, elvetemült „mutatványokkal” vált híressé. Egyszer egy robogóval hajtottak párosan a tengerbe, amivel a rengeteg lájk mellett jó sok ember haragját is sikerült begyűjteniük, hiszen lássuk be, nem túl szép dolog egy olajjal és üzemanyaggal teli vasdarabbal beszennyezni a tengert csupán a nézettség kedvéért. Ráadásul a szigetről is kitiltották a párost

Legfrissebb videójukon pedig egy csodaszép zöld Bentley tetején utazott a páros hölgy tagja. Ez már önmagában is elég hajmeresztő lenne, csak nem nekik és a követőiknek.

A lányt felkötözték a verda tetejére, száját leragasztották, bal kezét pedig hozzábilincselték a sofőr egyik kezéhez, majd így hajtottak végig Moszkva utcáin.

A döbbent tekintetek mellé sikerült begyűjteni ezúttal is egy jó adag lájkot, valamit a moszkvai rendőrség hatalmas bírságját. A párost a rendőrség 750 rubelre (durván 3.000 Forintra) bűntette. Ez biztosan eltántorítja majd az ötmillió insta-követővel büszkélkedhető páros kedvét attól, hogy hasonló produkciókat hajtsanak végre.

Hirdetés

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sergey Kosenko (@sergey_kosenko) által megosztott bejegyzés

Forrás: player.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg


  • Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt

    Kétszáz ittas, vagy bedrogozott sofőr fogtak meg egy hét alatt


  • Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje

    Hajmeresztő, amit az M7-esen művelt a Mercedes sofőrje


  • A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön

    A motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés az M85-ösön


  • Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának

    Hatalmas uszály ütközött a Margit híd lábának


  • Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna

    Dr. Herpy Miklós szerint a gazdagok nevetnek a gyorshajtási büntetéseken. Tett javaslatot rá, hogy ez mitől változna


  • Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben

    Buszmegállóban várakozók közé csapódott egy autó Debrecenben


  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!