VIDEÓ: Feljelentés helyett ők inkább segítenek- Ingyen étellel várja több büfés is a mentősöket

Több hamburgeres, gyrosozó és büfétulajdonos is ingyen harapnivalóval várja a megálló éhes mentősöket. A segítési szándékon túl a felajánlók így fejezik ki tiltakozásukat amiatt, hogy húsvétkor valaki feljelentett a mentőszolgálat főigazgatójánál egy budapesti hamburgeresnél megálló mentős csapatot.

Pár napja számoltunk be az esetről, hogy valaki sérelmezte, hogy egy mentős csapat szolgálatban megállt és vásárolt magának ebédet az egyik büfében. A felháborodott bejelentő az esetről képet is mellékelt a feljelentés mellé. Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát és nem befolyásolta a “bevonulás” útvonalát.

A feljelentő cselekedete hatalmas felháborodást keltett a legtöbb emberben, több büfés pedig szolidaritásuk jeléül

INGYEN EBÉDDEL VÁRJA A SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ MENTŐSÖKET.

 

Hirdetés
Az Országos Mentőszolgálatnál is hamar reagáltak az esetre.
Elmondták, hogy a bajtársak semmiféle bűnt nem követtek el, hiszen épp az állomásra tartottak, riaszthatók voltak, ráadásul a fedélzeti számítógép adataiból is látszott, hogy kevesebb, mint két percig tartott a vásárlás.

A dolgozók egyébként meg sem tudták enni a vásárolt ételt, ugyanis az állomásra visszaérve szinte azonnal riasztást kaptak.

Egy mentődolgozó elmondta, hogy az esetkocsikon tilos ételt fogyasztani, így csak akkor van lehetőségük enni, amikor megállnak, emiatt sokszor egész nap nem esznek egy falatot sem.
Az akcióhoz csatlakoztak a tűzoltók is, egy vicces fotóposzttal fejezik ki szolidarításukat a mentősök felé:

Forrás: RTL Híradó


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit