VIDEÓ: Felfüggesztett börtönt kért az ügyész az apára, aki engedte vezetni 10 éves lányát

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 februárjában egy Kiskunhalas környéki településen megengedte a 10 éves lányának, hogy autót vezessen. A lány biztonsági öve sem volt bekötve és az autóban ült a 11 éves bátyja is.

A vádirat szerint a férfi 2020. február 23-án, délután, egy Kiskunhalas környéki település belterületén egy személyautó vezetését átengedte a 10 éves lányának, aki a koránál fogva alkalmatlan a járművezetésre.

Az autót a vádlott indította be, majd a lánya vezette önállóan mintegy 200 méteren át, eközben a vádlott az „anyósülésen” ült.

A lány biztonsági öve sem volt bekötve, és vezetés közben egy parkoló kamiont is ki kellett kerülnie a gépkocsival.

Az egészet végignézte a lány 11 éves bátyja is, aki a hátsó ülésen ült. A lány vezetését az apa a telefonjával felvette. A felvételt közzétette egy internetes közösségi portálon és az elvált feleségének is elküldte.

Az apa azzal, hogy az autó vezetését átengedte a koránál fogva járművezetésre alkalmatlan lány részére, amit a szintén kiskorú bátyja is látott, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegte és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön, valamint foglalkozástól és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle