VIDEÓ: Felborult és házfalnak ütközött egy tartálykocsi – A ház lakhatatlanná vált

Daru és kamionmentő segítségével állították a kerekeire azt a tartályautót, ami egy érkező személyautó elől húzódott a megsüllyedő padkára, majd egy tömésháznak ütközött, kidöntve annak egyik falát – közölte a 112press.hu.

Egy személyautó elől húzódott padkára cefrét szállító tartályautó a Vas megyei Halogyon. A padka megsüllyedt a jármű alatt, melynek következtében a teherjármű a jobb oldalára dőlt és nekiütközött egy ház falának. A tartályautó kiütötte a falat, a mögötte lévő szobában alvó nő nem sérült meg.

A tömésház utcafronti fala téglából van, a tartályautó elmozdította ezt a falat. Emiatt az utcafronti szobát lakhatatlannak minősítették, de később még statikus vizsgálja meg az épületet.

A 112press tudósítója beszélt a tartályautót vezető férfival is, aki megerősítette, hogy egy érkező személyautó elől húzódott a padkára. Azt mondta, hogy megítélése szerint a másik jármű nem húzódott le eléggé, de nem zárja ki, hogy ő is komoly hibát vétett azzal, hogy a padkára hajtott.

Hirdetés

 

Borítókép és forrás: 112press.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót