VIDEÓ: Ezúttal a vasúti átjárókat figyelték drónnal a rendőrök, sajnos nem hiába

Kiskunhalason a légtérből ellenőrizték az átjárókat csütörtökön délelőtt. A tapasztaltak szerint a közlekedők egy részét még mindig nem rettentik vissza az elmúlt időszakban történt halálos balesetek.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2022. április 21-én nagyszabású – 8 helyszínre kiterjedő – közlekedésrendészeti akciót tartottak a vasúti átjáróknál történő szabálytalanságok megelőzése, felderítése érdekében. A kapitányság szakemberei – a Készenléti Rendőrség speciális állományával és egy motoros rendőrrel kiegészülve – egy drón segítségével pásztázták az utakat. Az ellenőrzés során meglepődve tapasztalták, hogy a sofőröket nem rettentették el az elmúlt időszakban a vasúti átjáróknál történt halálos balesetek.

Több autóvezető fittyet hányt a fényjelző készülék tilos jelzésére, és annak ellenére hajtott rá a sínekre, hogy a manőver akár az életébe is kerülhetett volna.

Volt, aki annyira sietett, hogy közvetlenül a vasúti átjáró után, a felfestett záróvonal ellenére előzte meg az előtte szabályosan haladó autóst. A tilos jelzést figyelmen kívül hagyókkal szemben fejenként 60.000 forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki, a többi szabálytalankodóval szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

 A szemfüles rendőrök az akció során kiszűrtek egy ittas vezetőt is; őt szintén igazoltatták.

Kiderült, hogy a férfinek nincs vezetői engedélye sem, így vele szemben ittas vezetés miatt büntetőeljárás indult, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési őrizetbe vették.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ szabályai szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek.

A biztosított vasúti átjáróra ráhajtani csak abban az esetben szabad, ha:

– a fénysorompó – vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó – villogó fehér jelzést ad,

– a teljes sorompó mindkét rúdja nyitott véghelyzetben áll, és az esetleges fényjelző és/vagy hangjelző berendezése jelzést nem ad,

– a vasúti jelzőőr „Megállj!” jelzést nem ad.

Hirdetés

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette

    Tragikus baleset történt. Kamion és személyautó ütközött össze. Az autó vezetője életét vesztette


  • Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt

    Nem kis sebességgel nekiment az autónak a biciklis, majd elszelelt


  • Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt

    Rendőrmotorosok kamerája rögzítette: Menekültek az állatok a magas vízállás miatt


  • Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s

    Driftelt a körforgalomban, miatta blokkolhatta a forgalmat a BMW-s


  • Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat

    Óriási beruházás: Felújítják, kibővítik a Ferihegyi repülőtérre vezető utat


  • Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott

    Megállt, a kamion elkapta a jobb hátulját, majd az árokba hajtott


  • Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr

    Alaposan berágott az óvoda kerítésére Óbudán egy sofőr


  • Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján

    Megkaptuk a videót az esetről: Így akadt fenn a teherautó az M1-es egyik felüljáróján


  • Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó

    Felnyitott platója miatt fennakadt az M1-es egyik felüljáróján egy teherautó


  • Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr

    Hatalmas sebességgel száguldott a forgalommal szemben az M30-ason egy ámokfutó sofőr


  • Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen

    Büntetőfékezés miatt történt baleset az M7-esen


  • Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!

    Kocsi volt a jeled oviban, kedvenc filmed A szállító? Itt a lehetőség, hogy azt csináld, amit szeretsz!


  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum